3.rész

"Az ember sok mindent hajlandó megtenni, hogy szeressék, de mindent hajlandó megtenni, hogy irigyeljék."

Szóval, hol is hagytuk abba? Ja igen, ott mikor kiderült, a kis fürtösnek már van egy nője és mégis épp velem próbált meg kikezdeni. Említettem már, hogy mekkora nagy kalamajkában vagyok? Először rájövök, hogy a kis fürtös abszolút nem emlékszik arra kicsoda, vagyis kinek kéne lennie, de ráadásul még az is kiderül róla, hogy van egy barátnője, aki szemmel láthatólag igencsak gazdag csaj. De ha ez így van, akkor a csávókám miért lakik egy ilyen putriban?

- Melissa, észre sem vettem, hogy jössz! - vette elő legragyogóbb mosolyát, majd kikerülve engem, a szöszi mellé libbent. A Melissa névre hallgató csaj, csak bosszúsan megrázta a fejét.

- Na és ő mégis kicsoda? - bökött felém, mire én úgy tettem, mintha fogalmam se lenne arról, mégis ki a fenére gondolhatott.

- Ő csak Victoria, még új itt és eltévedt, mert nem tudja mégis hol találhatna magának szállást!

- Te minden lányt a száddal akarsz útbaigazítani? - na kezd egyre érdekesebbé válni a dolog. Nem titkolom, imádok vitatkozó párokat nézni, mert olyanok akár a mozi filmekben. Már csak egy kis popcorn hiányzott és minden adott lett volna egy tökéletes naphoz.
- Miért kapod fel mindig a vizet, hiszen nem tettem semmi rosszat! - erre a szöszi szó szerint arrébb lökte, majd hozzám fordult. Ajaj, most azt hiszem bajban vagyok.
- Ne haragudj rá, tudod sosem tanították meg a jó modorra! - Oké, tegyük fel, hogy nem egészen erre a válaszra számítottam.
- Ugyan, ki vagyok én, hogy pálcát törjek felette!
- Ha lakást keresel, én tudok neked segíteni.
- Ne aggódj, már találtam egy helyet! Melissa, ugye? Beszélhetnénk egy kicsit? - mielőtt válaszolhatott volna, már el is rángattam akkora távolságra, hogy a fürtös ne halhassa, mit mondok neki.
- Mi történt? Azt mondtad már van lakásod, nem?
- Igen és épp itt van a probléma! A ház amiben lakom történetesen épp Benjamin otthona!
- Te most viccelsz?
- Nem, dehogyis. Mikor bent voltam a házban, megláttam Benjamin fényképét a falon. Mikor rákérdeztem, a Monica nevű csaj azt mondta nekem, hogy a bátya akinek a neve történetesen Benjamin, autó-balesetet szenvedett és két éve a színét se látta.
- Várjunk csak. Benja is pont két éve szenvedett balesetet. Lehetséges lenne, hogy ő az akit az a csaj keres?
- Szerintem ez holt biztos. Viszont elég nehéz lesz ezt elmagyarázni neki, ugyanis a jelek szerint épp amnéziás, vagyis nem emlékszik semmire.
- Na és mi mégis mit tehetünk?
- Nem tudom, valahogy rá kéne ébreszteni őt arra, kicsoda valójában, hátha sikerül. Ugye te is segítesz?
- Számíthatsz rám Victoria! Most add ide a telefonod!
- Mégis minek az neked?
- Beírom a számom és majd hívjuk egymást! - odaadtam neki a telefont, ő pedig beírta a számát. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szövetségest fogok majd találni, mint ő.
- Na jó skacok, én léptem.
- Victoria, miért sietsz annyira? - nézett rám Benja azzal a nagy barna szemével, nekem pedig bűntudatom támadt. Nem szeretek beleavatkozni más emberek magánéletébe, most viszont pont ezt teszem. Talán ez lenne az ára a függetlenségnek?
- Bocsi fürtöcske, de engem már várnak otthon, vagyis ott ahol jelenleg lakom. Tényleg, ez a tiéd! - nyomtam Melissa kezébe egy papír fecnit.
- Ez meg micsoda?
- A jelenlegi lakcímem! - a hátamra csaptam a táskám és mentem is vissza. Most már csak az van hátra, hogy puhatolózzak egy kicsit Monica-nál, hátha tud mondani valamit amivel vissza lehetne hozni a kis fürtös emlékeit. Nem lehet, hogy ne emlékezzen arra, ki volt valójában. Ha kell, majd én beleverem abba a fürtős kis fejébe.
- Te Monica, kérdezhetek valamit? -sajnálatos módon, már nem volt egyedül. Vele volt egy párocska is, egyforma fekete fürtökkel és épp a telefonjukat babrálták.
- Persze, micsodát? Egyébként, ők itt Alba és Facundo, a lakótársaink!
- Hali! - felemelték a kezüket, majd abban a pillanatban vissza is tértek az eredeti tevékenységükhöz. Hát ez remek, szép kis csapat leszünk mi négyen.
- Nem lehetne ezt négyszemközt? A bátyádról van szó!
- Megtaláltad Benja-t? - kiáltott fel, mire a másik kettő is feltekintett.
- Nem, még nem, csak jó lenne ha mesélnél róla egy-két dolgot, hogy könnyebb legyen megtalálni őt.
- Így már világos. Gyere, megmutatom Benja szobáját! - ez most komoly? Hisz én nem is akarom látni a fürtös szobáját. Azt szokták mondani, hogy a szoba tükrözi a benne élőt, már pedig ha ez igaz, akkor én azt biztosan nem akarom látni. Legnagyobb meglepetésemre, a hely nem is volt annyira szörnyű, mint reméltem. Sőt, kifejezetten tetszett. Az bizonyosságot nyert, hogy a srác bolondul a zenéért, ugyanis két gitár között egy szintetizátor is állt, illetve az éjjeli szekrénye tele volt kottával meg dalszövegekkel. - Úgy szégyenlem ezt a kupit, de Benja sosem szerette ha valaki hozzányúlt a dolgaihoz. Ez is egy rossz szokása.
- Szóval, akkor mesélsz róla?
- Persze, de fogalmam sincs hol kezdhetném. Meg van. Tudod az apánk üzletember, van egy építkezésekkel foglalkozó vége és azt akarta, hogy Benja legyen az örököse, ezért a legdrágább és legelitebb egyetemre járatta, plusz külön órákat is kellett vennie. Viszont a bátyámnak csak a zene létezett, mindig az lebegett a szeme előtt, így titokban igyekezett ezzel is foglalkozni. A balesete előtt összeveszett az apánkkal és idegesen ült kocsiba, ez okozhatta a balesetet.
- Várj egy kicsit, ha az apátok ennyire kemény, akkor mégis miért éltek külön azzal a másik kettővel?
- Benja ötlete volt. Eredetileg apánkkal éltünk, de a bátyámnak elege lett és ezért elköltözött, én meg jöttem vele, hogy kicsit visszafogjam.
- Tehát ez nem is a ti lakásotok?
- Inkább kölcsön lakás, a nagynénénk Clara adta oda, cserébe ha Facu és Alba is itt élhetnek. Alba másodunokatesó, Facu pedig a pasija. - nem volt több kérdésem, minden egészen világos volt. Sőt, jobban sajnáltam fürtöcskét, mint eddig. Azért kellett balesetet szenvednie, mert az apja nem hagyta, hogy kövesse az álmát és ez bosszúért kiállt. Most ha lehet még jobban emlékeztetni akartam Benjamint arra, hogy mégis kicsoda ő.
- Nos, köszi, hogy ezt elmondtad és ne aggódj, majd segítek kideríteni, hogy mégis hová tűnt a bátyád!
- Nem is hiszed el mennyire hálás vagyok neked! - azzal fogta magát és megölelt. Bevallom, utálok ölelkezni de ez most nagyon jól esett, bár nem tudom miért. Miután visszamentünk, Monica a konyhába ment, én pedig az ajtóhoz, ugyanis épp csöngettek.
- Úgy tűnik nem tudsz tőlem szabadulni Ariel!
- Te meg mi a francot keresel itt fürtöcske? Honnan tudtad meg a címem?
- Mondjuk úgy, hogy elcsentem Melissa elől. Talán zavar? Király ez a ház, mint valami palota! Bejöhetek? - mire válaszolhattam volna, már bent is volt, ami nagyon nem volt jó. Ugyanis ha meglátja a saját képét a falon, akkor ki tudja mi fog történni.
- Egyedül laksz itt?
- Nem, igazából ez nem az én lakásom, hanem valaki másé!
- Irigylem azt, aki ebben a házban lakik! Hé, ez meg micsoda? - kérdezte mikor meglátta a képét a falon. Azt hittem ott helyben elájulok.
- Ez? Fogalmam sincs mégis miről beszélsz! - hebegtem, ugyanis értelmes mondatot nem bírtam kinyögni.
- Ez én vagyok! Mégis mit keres a képem kint a falon?
- Benjamin, végre visszajöttél! - hallottam meg Monica hangját, aki egyenesen a fürtöshöz szaladt és megölelte. Benja egy ideig csak mozdulatlanul állt, de végül ő is megölelte a totál meghatódott Monica-t. Ha nem lettem volna tisztában azzal, hogy Benjamin nem emlékszik arra, hogy kicsoda, még örültem is volna neki, de így. Mégis mihez fogok most kezdeni?

2.rész

 

“Minden nap tiszta lap: írd rá, amire emlékezni szeretnél.” 

Szóval ott tartottam, hogy tudatosult bennem, hogy leendő otthonom kiskirálya nem más, mint az a fürtös hajú srác, akit néhány órája ismertem meg az utcán. Na most már csak egy kérdésem maradt: Mi a fenének dobta el ezt az életet azért, hogy hajléktalan utcazenészként tengesse a napjait? Hiszen itt mindent megkaphatott volna, amit csak akart volna.

- Monica, mond csak milyen volt a bátyád? - elfogott a kíváncsiság, szerettem volna minél többet megtudni róla.

- Nagyon önfejű és makacs, ha nem neki volt igaza, mindig kiverte a hisztit.
- Igen, azt én is észrevettem! - hoppá, ezt talán nem kellett volna elmondanom.
- Te találkoztál már a bátyámmal?
- Dehogyis! Csak ahogyan így meséltél róla, elképzeltem milyen lehet. Soha életemben nem láttam még őt, ebben biztos lehetsz!
- Ne haragudj, amiért így letámadtalak ezzel. Tudod, nagyon hiányzik már nekem. A balesete óta nem tudok róla semmit.
- Balesete volt?
- Igen és azóta a színét se láttam. Ha már elmondtam neked, ugye segítesz majd nekem előkeríteni őt?
- Persze, emiatt ne aggódj! - annyira kétségbeesettnek tűnt, hogy nem tudtam neki nemet mondani, viszont mielőtt a tékozló fiút hazaszállítom az aggódó húgnak, előtte alaposan leteremtem, amiért így kikészíti a testvérét.
- Egyébként Facundo és Alba, hamarosan itthon lesznek, szóval be tudlak mutatni téged nekik.
- Az remek lenne, de tudod nekem még el kell intéznem valamit, szóval ha megbocsátasz, én már léptem is! - igyekeztem egy vigyort erőltetni az arcomra, hogy ne sejtsen meg semmit. Szerencsére Monica tök jó fej volt és nem vett észre semmit sem, így elég könnyű volt a dolgom. Mivel tudtam, hogy hol találkoztam Benjamin - nal, ezért egyből odamentem. Mázlim volt, ú ugyanis ott ült az árnyékban és a gitárját pengette, ahogyan a délelőtt folyamán is.
- Te mekkora hazug vagy! - trappoltam oda hozzá dühösen.
- Nocsak Ariel, ennyire hiányoztam neked?
- Ne is álmodj róla fürtöcske! Mégis, hogy művelheted ezt a húgoddal? Ő otthon aggódik érted, amíg te játszod itt a nagymenőt!
- Nézd, a húgom épp iskolában van, szóval kisebb gondja is nagyobb annál, hogy értem aggódjon. Különben is Karol nem épp aggódós típus.
- Karol? A húgodat Monica - nak hívják!
- Ki az a Monica? Az egyik lökött barátnőd? - na jó, ez most vagy a bolondját akarja járatni velem, vagy tényleg nem emlékszik arra, hogy kicsoda Monica.
- Szóval fogalmad sincs arról, hogy kicsoda Monica?
- Ezt mondtam, vagy nem? Egyébként Karol nem vér szerint a húgom, csak ő fogadott be miután balesetem volt és a családomat pedig abszolút nem érdekeltem. De nem nagy dolog, már megszoktam, hogy egyedül vagyok, szóval nem kell aggódnod értem.
- Miért aggódjak érted?
- Egyébként is, tudom mire megy ki a játék Ariel. Te totál belem vagy zúgva! Persze megértelek, hiszen nekem nem lehet ellenállni, de ilyen hamar még senki se próbálkozott be nálam.
- Neked mikor mentek el otthonról? Természetesen nem vagyok beléd zúgva, még csak az hiányozna nekem, hogy egy ilyen egoista és hím soviniszta barátom legyen, mint te!
- Ugyan már, felesleges tagadnod! - felállt, majd az egyik ujját végig húzta az ajkamon. Bevallom igen kellemes érzés volt, de ilyen hamar sose mennék bele egy kapcsolatba sem.
- Most meg mi a fenét csinálsz?
- Mintha nem tudnád vöröske!
- Én tényleg nem tudom, de ha továbbra is ezt csinálod, akkor biztosan orrba foglak verni! - vigyorogtam rá, mire ő megrázta a fejét.
- Ez nem volt válasz!
- Megtennéd, hogy leveszed az ujjadat a számról?
- Ahogyan parancsolod! - erre levette az ujját és elkezdett a szájával közelíteni, miközben végig az ajkamat bámulta. Reménykedtem benne, hogy nem akar majd megcsókolni, én ugyanis nem szeretem, ha számomra vad idegen emberek csak úgy megcsókolnak, ráadásul az ő háttere pedig totál zavaros, szóval nem hiányzott közelebbi kapcsolatba bonyolódni vele.
- Benja, te meg mi a fenét művelsz? - erre mindketten hátrafordultunk és akkor megláttam, a világ talán legszebb szőke hajú lányát. Ott tipegett a magas sarkújában, egyik lábról a másikra, én pedig kezdtem kényelmetlenül érezni magamat.
- Ugye mond, hogy ő nem a barátnőd! - motyogtam, hogy a szőke csaj lehetőleg ne hallja meg.
- Talált süllyedt Ariel! - hát ezt most jól megcsináltam. Nem elég, hogy egy családi dráma kellős közepébe csöppentem bele, most még a fürtös barátnőjénél is sikerült kihúznom a gyufát. Most őszintén, lehet ennél is rosszabb ez az egész?

1.rész

“Ha úgy vesszük az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, akiknek kellene lenniük, akkor segítjük őket azzá válni, akivé válni képesek.”

Amikor kicsi voltam, az apám mindig azt hangoztatta nekem, hogy csak azok érhetnek el bármit az életben, akik keményen megküzdenek érte. Ha az én esetemet vesszük figyelembe, akkor ez részben meg is valósult. Legalábbis sikerült kiharcolnom azt, hogy egyedül mehessek Olaszországba, pontosabban Milánóba. Itt az élet csupa pezsgés és vidámság, pont az amire egy velem egykorú lánynak szüksége van. Az anyám a születésem után lépett le, így kettesben maradtam az apámmal. Nem mondanám, hogy igazi apa lánya kapcsolat lenne köztünk, de jól megférünk egymás mellett. Világ életemben imádtam utazgatni, járni a világot, keresni a kalandokat. Ezért is jöttem pont ide. Miután a repülő megérkezett a reptérre, már tűkön ültem, hogy végre bejárhassam egész Milánót. Előtte azonban keresnem kellett egy szállást, ahol ellakhatok addig, ameddig itt tartózkodok. Nem szeretnék kikötni sem itt, sem máshol, így megkímélve magamat, az esetleges sérülésektől, amik a lelkemet érhetik. Nem egyszer volt már példa arra, hogy valaki akihez közel álltam becsapott, így kezdtem elveszíteni a bizalmamat az emberek irányába. Na de mindegy is, ez egy hosszú történet és mire a végére érnék, addigra már ráncos öregasszony lennék. Ott tartottam tehát, hogy megérkeztem a reptérre, két óriási méretű bőrönd társaságában, ami tele volt pakolva ruhákkal és minden földi jóval, amire szükségem lehet az elkövetkezendő két vagy három hónapban. Miután sikeresen kivonszoltam őket az utcára, elindultam lakás néző túrára. Nem lepődtem meg, mikor egyetlen kiadó lakást sem találtam. Egy jó darabig bolyongtam már az utcán, mikor gitárszóra lettem figyelmes. Kellemes lágy dallam volt, ami jót tett a fülemnek. Követtem a hang irányát, ugyanis meg akartam tudni ki ez a zseni, aki így képes megszólaltatni ezt a drága hangszert. Nem titok, hogy imádtam és mindig is imádni fogom a zenét. Gyerekkoromban tervben volt az énekesi pálya, de végül lemondtam róla. Nos, hogy miért, arról nem igazán szoktam beszélni. A hang egyre inkább erősödött, míg nem egy apró kis sétálóutca legvilágosabb sarkában végre megtaláltam azt akit kerestem... Barna göndör fürtjeibe itt - ott belekapott a nap, csillogó napbarnított bőre pedig szikrázott a napsütésben. A szürke atlétája pedig engedte megmutatni az izmos karjait, amivel pengette a gitárt. Előtte egy kalap volt, körülötte pedig pár fanatikus tinilány, akik nyál csorgatva figyelték az előadást. Először azt hittem, valami tiniénekes lehet, de aztán jobban belegondolva, inkább koldusnak tűnt. Én is odamentem hozzá majd 10 peso - t dobtam a kalapba. Erre a fiú megállt és rám nézett, azokkal a nagy barna szemeivel.  A tekintete egyszerűen megbabonázott, így akármennyire is el akartam tűnni, végül még sem sikerült.
- Azért ennél népszerűbb szoktam lenni! - sóhajtott fel és letette maga mellé a gitárt. A tinilányok erre mind haragos tekintettel néztek rám, de engem ez nem hozott lázba.
- Szívesen dobáltam volna bele az összes pénzemet abba a szakadt kis kalapba, de sajnos az a helyzet, hogy rá vagyok szorulva a pénzre.
- Azt vettem észre. Csak nem egy új pár strapabíró cipőcskét veszel? Esetleg egy nagy táskát amibe belefér a szájfényed, alapozód és a többi csajos holmid?
- Először is, én nem vagyok olyan mint a többi lány. Egyébként meg közölném veled, bár semmi közöd hozzá, hogy épp kiadó lakást keresek magamnak!
- Jó lehet, ha van tető a fejed fölött. Kár, hogy ezt nem mindenki mondhatja el magáról! - magára mutatott, én pedig igyekeztem elfojtani a szánalmamat iránta.
- Tehát akkor hajléktalan vagy? - csúszott ki a számon.
- Úgy is mondhatjuk.
- Ez esetben ne haragudj azért amit mondtam, de nem kellett volna ilyen bunkón viselkedni, mikor nem akartam neked sok pénzt adni.
- Megszoktam már, emiatt nem kell aggódnod! Egyébként a pénzeddel nem fogsz sokra menni, ugyanis nem túl sok kiadó lakás van, amibe pedig mégis annak csillagos árai vannak! Ha gondolod társulj hozzám, a csinos pofiddal sok pénzt kereshetünk!
- Köszönöm ezt a nagylelkű ajánlatot, de nem fogok pénzért senkinek se kuncsorogni! Inkább alszok egy dohos pincében, mintsem, hogy eladjam magamat.
- Hidd el próbáltam már, de nem kellemes érzés! Egyébként Benjamin vagyok, de hívhatsz Benja - nak, vagy szépfiúnak.
- Azt hiszem maradok a fürtöcskénél, de nagyon köszi! - piszkáltam meg a haját, mire csettintett egyet a nyelvével.
- Victoria vagyok, de neked csak Tori, vagy vörös ciklon!
- Azt hiszem maradok az Ariel - nél, illik is hozzád kicsi sellőlány!
- Azt hiszem én inkább megyek, de remélem még az utamba sodródsz fürtöcske! - elmosolyodtam, majd még 20 peso - t, dobtam a kalapjába és sarkon fordulva távoztam is. Eléggé érdekes srác volt, de mégis volt benne valami különleges, ami azt akarta, hogy ismerjem meg őt jobban. Tovább jártam az utcákat, de egy kiadó lakást sem találtam. Talán igaza volt a kis fürtösnek és tényleg hiábavaló a fáradozásom. Egészen kimerültem már, így leültem egy villa elé, amilyet a filmekben szokás mutogatni. Bézs színű falak, oszlopok és még két szobor is díszítette a panorámát. A két bőröndre ráfeküdtem és úgy próbáltam meg elaludni. Ezt azonban meggátolta valaki.
- Minden rendben? - kinyitottam a szememet és megláttam egy velem egyidős hosszú fekete hajú, őzikeszemű lányt. Az arcvonásain látszódott, hogy Olasz vér csörgedezik az ereiben, barna bőre pedig fürtöcske bőrére emlékeztetett.
- Bocsi, tudod nagyon elfáradtam már, de már itt sem vagyok.
- Lakást keresel igazam van? - húzta fel a szemöldökét és elmosolyodott.
- Honnan jöttél rá?
- A bőröndjeid elég árulkodóak és nem vagy Olasz sem, szóval nem volt nehéz rájönnöm. Ha gondolod, itt ellakhatsz egy darabig, úgyis van elég szoba mind a négyünknek.
- Négyünknek?
- Igen rajtam kívül két barátom is itt él velem, miután a bátyámnak nyoma veszett, szóval ha gondolod költözz be!
- Nekem nincs sok pénzem, szóval köszi, de nem!
- Ki mondta, hogy fizetned kell? Elég, ha besegítesz a házimunkában és rendben leszünk! - na ez kell nekem. Ingyen lakás, ingyen kaja és csak segítenem kell a munkában. Tori, te mázlista, megfogtad az Isten lábát!
- Nagyon hálás vagyok! A nevem Victoria, de jobb szeretem, ha Tori - nak hívnak.
- Moncia vagyok és üdv nálam! - nyitotta ki az ajtót, én pedig hirtelen Hallelujah - t hallottam meg magam körül. Na igen ezt nevezem én otthonnak. Tágas folyosó, bíborszín falak, már csak a vörös szőnyeg hiányzott onnan. Végigmentem a folyosón és tudatosult bennem, hogy tényleg itt fogok lakni. Azonban az örömöm hamar alábbhagyott, mikor megláttam a képet a falon, ami egy az egyben Benjamin képmása volt.
- Ő meg kicsoda? - kérdeztem a lánytól és imádkoztam, hogy ne ő legyen.
- Benja a bátyám. Autó balesete volt és nyomtalanul eltűnt, úgy két éve! - még csak most érkeztem, de máris egy családi dráma kellős közepébe csöppentem. Vajon, hogy mászok ki ebből? Nos azt majd később meglátjuk!